“Aminek nincs ára, annak nincs értéke”
A jégtáblák, mint sebész kezében a szike. Percnyi pillanat alatt kettészelnék az embert. Sirályok vijjognak, lomha köröket írnak.Zajlik a Duna. Az élet is zajlik. Az emberek a fal tövéhez lapulva járnak. Fáznak.
A pesti ember kíváncsi természetû. Didereg, de megáll.
– Ember a Dunában! – Hol, hol?
– Ott! Ott kapaszkodik a jégtáblába! – Szólni kellene valakinek. Valakinek szólnikéne! A rendõrségnek, a tûzoltóknak, a mentõknek…
– Meddig bírja? Vajon meddig bírhatja?
A pesti ember nem olyan, mint az angol. Szemérmes és racionális. Nem fogad. Pillanatok alatt kiszámolja: négy öt perc alatt kihûl a test. Addig nem érkezik ide se mentõ, se tûzoltó, méginkább nem rendõr.
Dr. Erent Gábor a kettes villamoson utazott. Csendesen, tûnõdve, a zajló Dunát nézve. Nyáron erre szokott kajakozni. A parttól húsz méterre felgyorsul a sodrás…
Dr. Erent Gábor egy angol úrhoz hasonlatos. A tömeg láttán leszáll. Elegáns, testre szabott öltönyben jár. Messzirõl látszik: drága, finom anyag, “tiszta élõ gyapjú.” Hûvös, kimért, és céltudatos. Leveti a nagykabátját, S finoman kétrét hajtja. Bélésével kifelé. Rá a zakót, a mellényt, a nyakkendõt, a pantallót, mellé a cipõt. Mintha próbára készülne valamelyik Váci utcai szalonban. Aztán a vízbe veti magát.
“Szinte összezsugorodtam. Nem, nem vagyok ijedõs, sem ostoba. Bíztam magamban… Asszony volt. Kék és szinte élettelen. Egyetlen görcsbe meredt a teste. Negyven-ötven éves lehetett. Hihetetlen, de kalap volt a fején és nyöszörgött, mint a lõtt vad. Megfogtam. A hátán a gallérjánál. Lerántottam a jégtábláról és úszni kezdtem a part felé.”
Dr. Erent Gábor negyvennégy éves. Nõtlen. Lakása, kocsija van. Nem hõs, de kimondottan jó parti. A szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdõmérnöki Karán kapta elsõ diplomáját. Késõbb elvégezte a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemet. Politikai tudományokat hallgatott a bölcsészkaron. A GATE Pénzügyi-Számviteli Szakán, pénzügyi-számviteli szakmérnökként “Mérlegképes Oklevelet” szerzett. Doktori disszertációjában a közgazdaság, a pénzügy és szervezés összefüggéseit elemezte.
“Féltem, hogy meghal. Idõnként alámerült. Húzott lefelé, akár a tele zsák. A parttól hat-nyolc méterre már sokkos állapotban volt. Én is közel jártam hozzá. Hittem, de nem tudtam: kiérek-e vagy sem… Alig bírtam szárazra vonszolni. Sokan segítettek… Jöttek, csodálták, körbejárták a síró asszonyt. . .”
Dr. Erent Gáborra nem figyeltek. Felvette a nyakkendõt, a mellényt, a zakót, begombolta a kabátot, a nyaka köré tekerte a sálat és felült a villamosra. Késõbb, amikor megérkeztek a rendõrök, a tanúk azt mondták: – Igen, igen! Volt itt egy fiatalember. Õ tette. Egy izmos, elegáns úriember. De hol van, hol is lehet, nem tudjuk már…
Dr. Erent Gábor menedzser, a görög istennõt, Hérát õrzõ százszemû hõsrõl, Argoszról elnevezett Biztosító Rt. ügyvezetõ igazgatója.
– Négy évvel ezelõtt – mondja – kiutaztam Brüsszelbe. Felvettem a kapcsolatot a Belga Parasztszövetség biztosítójával, az ABB-vel. Egy igazi, a mezõgazdasági termelõket védõ biztosítási hálózat meghonosításáról álmodoztam. Most már a banki típusú életbiztosítások kivételével mindenünk, így például lakás-, casco-, vállalkozói vagyon-, felelõsség-, csoportos személyi- és még vadászbiztosításunk is van. Mindemellett non-profit biztosító egyesületeket hoztunk létre, ahol a termelõk saját magukat biztosítják. Mi “csak” szervezünk: Magyarországon bevezettük a vállalkozói alapon mûködõ helyi képviselõi rendszert is. Ez azt jelenti, hogy mindenütt van emberünk, akiknek kötelességük napi kapcsolatot tartani a biztosítottakkal, és helyben elintézni az ügyeiket. Az Argosz napjainkra a vidék biztosítója lett. De még messze az álom vége…
Vajon miért úszik a jégtáblák közé, amikor tudja,, hogy egy és megismételhetetlen az élet? És miért kímélte oly nagyon az öltönyt, amikor biztos, hogy több van belõle – tûnõdhetett a rendõr, és tûnõdök én is.Dr. Erent Gábor ül az íróasztalnál. Pazar, márvánnyal “csempézett” épület pazar irodájában. Háttal a nagy folyamnak és visszakérdez:
– Miért akarja eldobni az életét egy ötrenéves anya? És ha má- egyszer el akarja dobni, miért ragaszkodik oly görcsösen a retiküljéhez? Miért nem hagyta a francba?
Vajon él-e még az az asszony? – meditálok még mindig a régi történeten. – Vajon haragszik-e még Dr. Erent Gáborra? Haragszik-e rá, mert kéretlenül beavatkozott az életébe? És ha él, eszébe ötlik-e, hogy mégis számít az élet, “talán érdemes!”, és mégsem annyira elhagyatott, mint hitte, mert lám, egy idegen habozás nélkül kockára tette érte azt, amitõl õ szabadulni kívánt?
Dr. Erent Gábor erre azt mondja:
– Számtalanszor bánatos az ember. A munkahelyen, utcán, otthon és máshol. Fõleg, ha nem tetszõ dolgok ellen ágál. És ez, nem ritkán, még a zajlásnál is veszélyesebb. De nem ok a végsõ befejezésre…
– Ha akarta is a halált – vélem – kapott még egy lehetõséget. Arra, mindenképp, hogy átgondolja az életét…
– Az öngyilkosság – mondja – nem más, mint végsõ, kétségbeesett segélykiáltás a környezet és a társadalom felé. És egyre több az ilyen sikoly, és egy-e messzebb halló… Lehetõséget kellene adni. Annak az asszonynak és másoknak is. Az embereknek mindig kell, kellene adni egy utolsó utáni lehetõséget. Lehetõséget a tisztes életre…
Azóta már számos alkalommal csínybe ment. Védett nõket s gyengébb férfiakat az erõsebbel szemben. Mintha vonzaná mások baja, gondja.
– Felelõsek vagyunk mindazokért, akik ránk vannak bízva. De azokért is, akik nincsenek. A piac világa vad és kérlelhetetlen. Tétovák benne az emberek, és védtelenek. Él bennük a régi reflex: gondoskodnak helyettük. Kerülik a kockázatot, a küzdést, nem érzik a gyönyörét. Úgy akarnak sikeressé válni, hogy közben kitérnek a nehézségek elõl. Így aztán a siker is kitér elõlük.
“Civilben” kajakozik és vadászik. A nõkrõl aforizmákat ír. Eféléket: “Aminek nincs ára, annak nincs értéke. Ne hidd, hogy te elõbb gondolsz arra, amire õk! Ha szellemeset mondasz és mosolyogva néznek rád, lehet, hogy a macskájukra gondolnak. Általában nem másért teszik, ami nekik is jó. Legjobban teszed, ha elvi alapokon állva fekszel le velük…”
Most tavasz van. Szerelmespárok ülnek a lépcsõkön, idõs apókák, anyókák süttetik magukat a napon, kutyák lõdörögnek, kamaszok ugrálnak. Karácsony elõtt aligha zajlik újra a Duna…
BARTHA SZABÓ JÓZSEF
KÉPES EURÓPA